Az állami nyugdíjrendszer úgynevezett felosztó-kirovó rendszerként működik – ez azt jelenti, hogy az állam az aktív dolgozóktól levont nyugdíjjárulékból fedezi a mindenkori nyugdíjasok támogatását. Ne takargassuk, elméletileg e rendszer előnye, hogy mentes a tőkepiaci és egyéb befektetési kockázatoktól, ugyanakkor a hátránya óriási. A későbbi nyugdíj összegét mindig politikai szelek döntései irányítják és határozzák meg, az egyén alig lehet saját nyugdíjának összegére befolyással.
Optimális működéséhez tehát elengedhetetlenül szükségesek a következő feltételek:
- gyermekszületések száma legalább el kell érje az eltartottak számát,
- a foglalkoztatottság is közel tökéletes kell legyen, hogy legyen kitől levonni a járulékokat,
- nem lehetnek nagy számban a járulékfizetés alól kibúvó egyének.
Magyarországon ezek a feltételek döbbenetesen romlanak. Csökken a gyermekvállalási kedv és ezen a hirtelen (sokszor meggondolatlanul) hozott gyerekcsinálási kormányzati ötletdömpingek sem segítenek rövidtávon. A rendszerváltás előtt az átlagos gyermekszám egy családban megközelítette a hármat, míg ma jó, ha családonként egy gyermek születik. Tény, hogy idősödő társadalmunkban egyre több a nyugdíjas korú, akit el kell „tartanunk”. Úgy kell őket eltartanunk, hogy közben egyre kevesebb aktív dolgozó fizet járulékot, tehát nem csak kevesebben dolgoznak, de még ráadásul tetemes mértékű a rejtett, szürke, esetleg fekete foglalkoztatott, a rokkantnyugdíjasok hazája lettünk, valamint minél fiatalabb korosztályt nézünk, annál magasabb a munkanélküliség aránya. Sőt, bizonyos trend megfigyelhető az egyre hamarabbi nyugdíjba vonulásról is, a nyugdíj összege – mivel a forrása apad – folyamatosan csökken, küszöbön a sírig dolgozás (ahogy az Európa Unió nyugatabbi országaiban) és az időskori elszegényedés drasztikus mértékben nő. Alig vannak alkalmazottak, akiknek valóban minden forintja után adóznak, egyre több a vállalkozó, akik sajnos minimálbéren tengetik életüket, holott annál jóval többet keresnek.
További gond az úgynevezett Ratkó gyermekek problémája: azok a gyermekek, akik a Ratkó korszakban (1950 és 56 között) születtek mára már felnőttek, és a közeljövőben (2013-20-ban) fogják elérni a nyugdíj korhatárt. A Ratkó korszakról azt érdemes tudni, hogy Magyarországon abortusztilalom és gyermektelenségi adó volt, amelynek következtében a népességgyarapodás üteme jelentősen felgyorsult: sok gyermek született. Annak idején még mondás volt az “Asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség!” Ennek köszönhetően 2013-tól várható egy olyan nyugdíjba vonulási hullám, amelybe bele lehet rokkanni: hirtelen kerülnek át sokan, nagyon sokan kereső státuszból eltartott státuszba. Ha egy korfát megnézünk (ez azt ábrázolja, hogy mely korosztályban hányan élnek köztünk), akkor jól látszik a világháború és a Ratkó-korszak hatása.
Az állam – felismerve ezt a deformációt – 2013-tól törvényileg új számítási módszert vezetett be, amelynek következtében a nyugdíj mértéke – az aktív kereset korábbi 75%-ával szemben – a kereset 60%-ának megfelelő összeget jelent. Gyakorlatilag a néhány év múlva nyugdíjba vonulóknak korábbi átlagkeresetük alig több, mint feléből kell majd megélni. Ez akkora űr lesz a korábbi keresethez képest, hogy szinte feldolgozhatatlan, kezelhetetlen lesz. Ráadásul – ha még lehet ezt rontani – a munkaviszony alapján nem mindenki fogja megkapni a maximált 60%-ot, (és lesznek, akik kimaradnak az állami nyugdíjrendszerből). Sőt, nálunk is alkalmazzák az ún. svájci indexálást, ami korántsem garancia arra, hogy a nyugdíj is a mindenkori jövedelmekkel arányosan fog emelkedni. A várható legmagasabb életkor biztosan emelkedik, tehát egyre tovább élünk, egyre tovább kell eltartani az egyre több nyugdíjast.
Nem olyan szokatlan dolgok ezek: mindenütt volt olyan baby-boom, ami nálunk a Ratkó-korszak volt. Az elmúlt évtizedben az Európai Unió szinte minden tagállama valahogyan módosítani volt kénytelen a nyugdíjkorhatárt, sok helyen teljesen új szabályokat vezettek be, egyéni és különleges megoldásokat találtak. Ki akarnak jönni a pénzből. Tudomásul kell venni, hogy minden nyugdíjrendszer működésének alapja az, hogy fenntarthatónak kell lenniük, és a hosszú távú fenntarthatóság mellett megfelelő színvonalú nyugdíjat kell biztosítani. Nem elég ma tisztességes nyugdíjat fizetni, annak fenntarthatónak is kell lennie, ugyanakkor az elszegényedéstől is meg kell óvjon.
Mindezeket lefordítom: az évek során egyre kevesebbet ér majd ugyanaz a nyugdíjösszeg (az államtól), és egyre több hiány lesz az állami nyugdíjrendszerben.
Kötelező magánnyugdíjpénztárak:
Fontos szó a „kötelező”. Az állam 1998-ban bölcsen kötelezővé tette az állami nyugdíj kiegészítésére szolgáló magán-nyugdíjpénztárakba történő belépést. Indoka az volt, hogy az állampolgárok nem ismerik fel a nyugdíjuk jövőbeni várható elégtelenségét, bizonyosan kis mértékét, tehát ha önszántukból nem, akkor kötelezően kell, hogy megtakarítsanak erre a kiegészítő célra. Fontos, hogy a pénztár tőkefedezeti elven működik: a tagok az összegyűjtött pénzösszegeket a nyugdíjkorhatár elérése után egy összegben felvehetik, vagy – a statisztikai átlagéletkorig hátralévő hónapok számával elosztva – havi nyugdíjként kérheti. Ennek az állami felelősségvállalásnak köszönhetően a pénztárba belépő, bejelentett munkavállalók a bruttó bérük 9,5%-át kötelesek elhelyezni egy általuk választott magánnyugdíjpénztárba. Igazságosabb ez, mint a tisztán állami, hiszen itt a „saját nyugdíjunkat” gyűjtjük – nevesítve – egy számlán (tehát nem egy nagy feneketlen kútba, mint az államinál, ahol ezeket a pénzeket nem címkézik fel, hogy kitől származnak). Eddig ebből 8 százalék a tag választott magán-nyugdíjpénztárában vezetett egyéni számlájára került továbbutalásra (nevesítve, saját számlán), a fennmaradó 1,5 százalék pedig az állami Nyugdíjbiztosítási Alapba (TB nyugdíj) került továbbra is. A nem magánnyugdíjpénztár-tag munkavállalók esetében a teljes 9,5 százalék került a Nyugdíjbiztosítási Alapba.
A Nyugdíjbiztosítási Alap a munkavállaló bruttó bére után további 24%-ot kap a munkáltatótól. Magán-nyugdíjpénztári tag esetében tehát a bruttó bér 8%-a került a magánnyugdíjpénztárba, 25,5%-a pedig a Nyugdíjbiztosítási Alapba. A jelenleg hatályos jogszabályok alapján a magán-nyugdíjpénztártagok a nyugdíjkorhatár betöltésekor a Nyugdíjbiztosítási Alap által kalkulált nyugdíj háromnegyedét kapják majd meg, a fennmaradó részt pedig a magánnyugdíjpénztártól.
A pénztártagokat milyen garanciák védik?
A pénztártagok megtakarításainak biztonságát elsősorban a független letétkezelő, a nyilvános napi eszközérték nyilvántartás és a törvényileg korlátozott befektetési limitek teremtik meg. A törvényi kötelezettségek betartását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) folyamatosan ellenőrzi, az esetleges hiányosságokat pedig szigorúan számon kéri. A pénztárak a Pénztárak Garancia Alapján keresztül is biztosítják a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások értékállóságát. Az Alap garantálja, hogy nyugdíjszolgáltatáskor a pénztártagok befizetéseik legalább inflációval növelt összegét megkapják.
Az állami nyugdíjrendszerben a munkavállalók jogosultságokat gyűjtenek a jogosultsági évek és a jövedelem függvényében, melyek alapján a nyugdíj összegének kiszámítása bonyolult, és nehezen átlátható. Kockázata, hogy az aktuális kormányzat mennyit tud nyugdíjkifizetésekre fordítani.
A magán-nyugdíjpénztárak esetében a nyugdíjat az egyéni számlán felhalmozott tőke és az elért hozam (a pénztár teljesítménye) határozza meg. Kockázata, hogy a gazdaság – állami költségvetés és a piacgazdaság – összességében milyen teljesítményt nyújt a felhalmozási időszakban. A két rendszer jól kiegészíti egymást, az eltérő alapelvek és kockázatok kiegyenlítik egymást.
Túl szép lett volna…
Ez itt nálunk – mint oly sok minden – elég furán sikerült (és lám milyen csúf véget érhet hamarosan). A kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság mellett az államtól kapott nyugdíj negyedével biztosan kevesebb lesz (mintha mindet az államtól kapnánk), így ezt a hiányzó részt a pénztárnak kell kitermelnie a megtakarítások vagyonkezelésével. Az utóbbi tíz év éves átlaghozam adatai alapján azonban – egyelőre – ez most még nem látszik. Ugyanakkor az előző két év rendkívül szép hozamokat termelt (bármennyire az ellenkezőjét állítja a mai kormány).
Az már csak a mi kis Abszurdisztánunk egyéni pofonja a témában, hogy pár éve ”központosított tagdíjbevallási és befizetési rendszer” működik, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy hónapokig, akár egy évig is a NAV ül a befizetéseken, cserébe ezért a „kezelésért” 1,5% költséget számít fel. Ők azt mondják, hogy azonosítják a pénzt, amíg ez az azonosítás meg nem történik, addig a befizetett pénz hozamot sem termel, és – az infláció miatt – még az értékét sem tartja meg.
Summa summarum azt lehet mondani, hogy a kötelező öngondoskodás ezen fajtájával valójában az államháztartás átmeneti hiányát próbálták eredetileg áthidalni, most meg az egészet elveszik. Vannak, akik próbálkoznak tenni az elvonások ellen, de kevés sikerrel. Az biztos, hogy a kormány csak a (GDP 3,2 százalékát kitevő) nyugdíjpénztári pénzek lenyúlásával tudja jelenleg elfedni, hogy valójában mekkora a költségvetés hiánya.
Önkéntes megoldások:
A gondoskodás harmadik, szabad pillére. Míg a kötelező magánnyugdíjpénztár szolgáltatásával az állami nyugdíj egy része helyettesíthető (lett volna, de majd meglátjuk), addig a harmadik pillér az első két pillérből származó nyugdíj kiegészítésére szolgál. Mint neve is utal rá, ez nem kötelező, és sajnos emiatt sokan nem is választják, pedig az állami nyugdíjnál leírtak miatt erre mindenképpen szükség van. Több megoldás van erre, és mindre igaz, hogy teljesen önkéntes alapon működnek, a szerződő dönti el, hogy melyik konstrukciót, milyen díjfizetéssel és kockázatviseléssel választja, azonban a munkáltató ebben az esetben is adhat kedvező feltételekkel kiegészítést. Legtöbbször adókedvezmény / állami támogatás is igénybe vehető az önkéntes gondoskodásokra, az állam így próbálja ösztönözni az állampolgárokat, hogy biztosítsák be a jövőjüket!
Fajtái:
A nyugdíjasok 58%-a (1,7 millió személy) öregségi nyugdíjas, részarányuk az utóbbi 3 évben 2 százalékponttal emelkedett. A korbetöltött öregségi nyugdíjasok száma 1 millió 442–, a korhatár alattiaké 276,8 ezer, az előbbi 1,3%-kal több, utóbbi 10,1%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál. A másik népes csoport a rokkant nyugdíjasoké. A rokkantsági (korbetöltött és korhatár alatti) nyugdíjasok száma három év alatt (6,5%-kal) 750 ezer főre csökkent. A korbetöltött rokkant nyugdíjasok száma 2010 elején 371 ezer fő volt, 14,5 ezerrel több, a korhatár alattiaké 379 ezer fő, 43,4 ezerrel kevesebb, mint 2009. január 1-jén. A nyugellátásban részesülők száma összesen 2 millió 730 ezer fő, több mint háromnegyede öregségi és öregségi jellegű nyugdíjas. A nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások havi átlaga a fővárosban a legmagasabb (104 405 Ft), és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb (67 689 Ft).
Kérdések és válaszok
Az új jogszabályok hogyan érintik az egyéni számlát?
A 2011. november 1-től hatályos jogszabály alapján a következő 14 hónapban a pénztártagok egyéni számlájára befizetés nem fog érkezni, de a számlák a befektetési eredményeknek megfelelő mértékben gyarapodni fognak. Abban az esetben, ha a pénztártag átlép az állami nyugdíjrendszerbe, az egyéni számláján felhalmozott megtakarítást a nyugdíjpénztár átadja a jogszabályban meghatározott állami szervnek.
Hol van biztonságban a pénzem?
A magán-nyugdíjpénztári megtakarítások a pénztáraknál teljes biztonságban vannak, ezt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Pénztárak Garancia Alapja is biztosítja.
Mi történik, ha átlépek az állami nyugdíjrendszerbe?
A jogszabályváltozás lehetőséget teremt mindenki számára az állami nyugdíjrendszerbe történő átlépésre, azt azonban a pénztártagok saját maguk döntik el, hogy átlépnek-e vagy sem. Az átlépés feltételei és következményei azonban még nem tisztázottak, így azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy milyen előnyöket jelent ez azoknak, akik az átlépés mellett döntenek. Hüvelykujj-szabályként javaslom, hogy képzelje el, hogy egy névre szóló, örökölhető, garantált vagyon-elemet a családi kasszából bedob egy feneketlen kútba, ahová mások is talán bedobálnak, de a kút mélyéről rögtön el is tűnik. Az ön pecázása e kút mélyéből majd akkor lesz aktuális, amikor néhány évtized múlva majd egyre kevesebben, egyre kevesebbet dobálnak bele abban a feneketlen kútba, miközben pecákkal egyre többen ácsorognak a kút körül.
Maradjak vagy menjek?
A pénztártagokat megilleti a szabad választás joga, és egyéni élethelyzetét figyelembe véve kell a döntést meghoznia. A döntés során az alábbi tényezőket javasoljuk figyelembe venni:
Mi a helyzet az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokkal?
Nagyon fontos, hogy a nyugdíjrendszert érintő változások az önkéntes nyugdíjpénztárakat semmilyen módon nem érintik. Az önkéntes nyugdíjpénztárak továbbra is a nyugdíjcélú öngondoskodás kedvezményes lehetőségét kínálják tagjaiknak.
Ami biztos:
Egyéni és testre szabott megoldásokat lehet, és kell is találni ahhoz, hogy ne legyen majd nagy rés a munkajövedelem és az azt követő nyugdíj között. Ez a kisebb jövedelemmel rendelkezőket épp úgy érinti, mint a jelenleg komoly munkajövedelemmel és/vagy vagyonnal rendelkezőket (természetesen más arányokkal). A megoldások ezekhez léteznek, megtalálhatóak, ugyanakkor annyira széles palettán mozognak, hogy szakértelem nélkül komoly hibákat lehet elkövetni a választás során. A fent felsoroltakon túl rengeteg lehetőség van a megtakarítások – akár állam által garantált, és adókedvezményekkel támogatott – kreatív összeválogatására. Egyéni, családi pénzügyi tervezés mindenképpen szükséges az optimális megoldó-csomag összeállításához, tartós és hatékony menedzseléséhez.
